Rekordmezőny nevezett a Riverside Bajára, így szinte egész Magyargencs szervizparkká válik a hétvégén
Az esőzések miatt meg kellett változtatni a pályákat
Nincs már két nap – május 10-től 11-ig –, és elrajtol a Közép-Európai Zóna Bajnokság és a Nyílt Magyar Tereprallye Bajnokság következő futama, a Riverside Baja. Örömteli hír, hogy a végleges nevezési lista alapján – 66 versenyző lesz ott a rajtnál – minden eddigi részvételi csúcs megdől, ugyanakkor a szervezőknek a nagy esőzések miatt a pályák áttervezésére kényszerültek.
A Tereprallye versenynaptárába 2014-ben került be először a Riverside Baja, és a debütálás azonnal történelmire sikeredett, hiszen a rendkívül heves, már-már trópusi esőzések miatt törölni kellett az utolsó szakaszt. Nos, úgy tűnik, hogy a jubileumi ötödik versenyen is nyomot akart hagyni az időjárás, ugyanis a hét eleji hatalmas esőzések miatt a pénteki első nap eredetileg kijelölt pályáit teljesen meg kellett változtatni. Garamvölgyi Zoltán, a Riverside Baja rendezőjeelárulta, a komplett első napi terveket átírta a csapadék.
„Nem panaszkodhatunk arra, hogy nem lenne munkánk az utolsó percig, és erről ismételten az időjárás gondoskodott. Persze minden rosszban van valami jó, ugyanis a pénteki pályában volt egy tíz kilométeres szakasz, amit egyrészt a versenyzők sem szerettek túlságosan, ráadásul állandó karbantartást is igényelt, így ez a rész most kikerült a versenyvonalból. A teljes pénteki pályát át kellett terveznünk, ami egy kilométeres kiesést eredményez az eredeti nyomvonalhoz képest, míg szombaton kétszer a vége, és kétszer az eleje is rövidebb lesz a szakaszoknak, ám így is megmarad 56 kilométer. Ugyanakkor állítom, amennyi csapadékra a hétvégén számíthatunk, az már nem veszélyezteti a verseny megrendezését” – mondta Garamvölgyi Zoltán.
A főszervezőhozzátette, őt magát is meglepte, hogy összesen 66 versenyzőáll majd rajthoz, ami egyértelműen részvételi rekorda Riverside ötéves történetében, de vélhetően a HunGarian Baja kivételével az elmúlt tíz esztendőben nem rendeztek ilyen magas létszámban tereprallye versenyt. Ráadásul ezúttal a három kategória – autó, side by side, motor és quad – egyenlő arányban vesz részt a versenyen, ráadásulkategóriánként legalább 8-10, a végső győzelemre is esélyes versenyzővan ott a mezőnyben.
„Régen látott erős mezőnynek köszönhetően egyébként a szervizpark kinőtte az eredetileg kijelölt hadtörténeti parkot, így pénteken és szombaton szinte az egész településen megtalálhatóak lesznek a versenyzők és a csapatok. Nosztalgikus hangulat lesz ez párunknak, hiszen amikor bekerültem a tereprallye világába, bizony ez volt a jellemző a rengeteg induló miatt”– közölte Garamvölgyi Zoltán.
Újfent kiderült, hogy az utánpótlásképzésa tereprallye-ban is elindult. Egyrészt az elmúlt hétvégén a mostoha időjárás ellenére már külföldről is érkeztek arra a tesztre, ahol a gyakorlat mellett elméleti oktatásban is részesülnek a résztvevők, másrészt a Riverside Baján újabb négy utánpótlás versenyző kap lehetőséget, akik a szombati 2. és 4. szakaszon mutathatják meg, hol tartanak a sportág elsajátításában. Sőt, gyermekek számára tárlatvezetést is tartanak a szervezők, és az érdeklődő fiatalok testközelből találkozhatnak a versenyzőkkel, nézhetik meg az autókat, motorokat.
Természetesen a tereprallye szerelmesei számára nézői pontokat, időtervet, nevezési listát és minden hasznos információt a verseny hetében feltesznek a Riverside Baja hivatalos weboldalára – http://www.garzoneracing.com/en/races/riverside-baja-2019/– és Facebook oldalára – https://www.facebook.com/riversidebaja/–, és ezeken az oldalakon egyrészt nyomon követhetik a verseny aktuális állását, másrészt a nap végén videoösszefoglalókat is megnézhetnek a teljesített szakaszokról.