Új, impozáns versenyközpont Várpalotán, izgalmas, érdekes pályák, és várhatóan kiélezett harc a győzelemért. Ezt ígéri a tereprali világkupa magyar futama, a hétvégi HunGarian Baja, amelyen megméreti magát a pontverseny élmezőnye – 26 ország több mint 80 indulójának csatáját láthatja a közönség. Az idén is gyári menők csapnak össze – s jó hír, hogy visszakerült az útvonalba a méltán népszerű döbröntei patakátkelés.
Garamvölgyi Zoltán, a verseny főszervezője elmondta, az idén is nagy kihívás elé néznek a versenyzők: „A valaha volt leghosszabb magyar viadal vár az autós és a motoros világkupa mezőnyére, s egy lenyűgöző, új versenyközpont a várpalotai Thury-várban, amelyben a versenyzők igazán otthon érezhetik magukat. A vár főbejáratánál, vagyis gyönyörű háttér előtt tartjuk meg a rajtceremóniát, a rajtszámválasztáshoz pedig maga a vár ura is csatlakozik. A városhatártól kétszáz méterre rajtol el péntek délután a szuperspeciális, szombaton két elképesztően jó, 208 kilométeres szelektív szakaszt teljesít a mezőny, vasárnap pedig két 82 kilométeres pályát jelöltünk ki. A pálya kétharmada a megszokott lőtér, egyharmada pedig az évek óta közkedvelt bakonyerdei területen vezet keresztül. Változatos, összetett terepen zajlik majd a küzdelem, nagyon örülök, hogy megint sikerült előrelépni, és az eddigi legnagyobb szabású HunGarian Bajára készülhetünk, amely a sprint világkupa-sorozatban is a leghosszabb, hiszen majdnem hatszáz kilométer a mért szakaszok hossza. Vagány lesz, ugyanakkor komoly kihívás is!”
A versenyzők pedig feszegetik majd a határaikat, hiszen nagyon szoros a csata: Vlagyimir Vasziljev (aki minden évben nálunk ünnepli a születésnapját) mindössze négy ponttal vezet az argentin Orlando Terranova előtt, ráadásul az orosznak az idén még nem sikerült versenyt nyernie, úgyhogy arra hajt. Gyári Toyota a gyári Mini ellen – ez aztán nem semmi! Mindenképp szót kell még ejtenünk Jakub Przygonskiról, aki ugyan egyelőre a harmadik helyen áll a világkupában, köztudottan nagyon szereti a magyar pályákat – az utóbbi két évben a dobogón ünnepelhetett nálunk. A magyar versenyzők közül a Lónyai Pál és Varga Imre jó néhány másik világkupa-versenyen is megmérette magát, s természetesen a hazai viadalt sem hagyja ki, bár egy ilyen mezőnyben a hazai pálya előnye talán nem is létező fogalom.
A motoros mezőnyben Stefan Svitkót lassan már senkinek sem kell bemutatni, hiszen az utóbbi években állandó résztvevője volt a HunGarian Bajának, s most övé a legjobb rajtszám, de megméreti magát az összetett éllovas Benjamin Melot is. Eddig nem versenyzett nálunk, a chilei Tomas de Gavardo, a korábbi nagy Dakar-menő Carlo de Gavardo fia, aki az új lendületet, a feltörekvő fiatalságot képviseli.
Az új helyszín kapcsán mindenképpen el kell mondani, hogy Várpalota vezetősége örömmel üdvözölte az újabb nagy nemzetközi eseményt, amelyen több, mint húsz ország versenyzői vesznek részt.
„Mivel a városban sokan hódolnak szabadidejükben ennek a technikai sportnak és a verseny eddig is a település melletti lőtéren zajlott, a város az idén először helyet biztosít a rendezvénynek. Reményeink szerint az esemény, mind a város lakosságának, mind az ide érkező látogatóknak felejthetetlen élményt nyújt. A tereprali világkupa hozzájárul a város ismertségéhez és turisztikai vonzerejéhez. Biztosítjuk a lakosságot arról, hogy a szervezők és az önkormányzat számára a legfontosabb szempont ezúttal is a biztonság. A szervezők csapatán kívül erről az önkormányzat és a hatóságok emberei is gondoskodnak” – áll a város közleményében.
A HunGarian Baja hivatalos, verseny előtti sajtótájékoztatóját pénteken 15.15 órakor tartják a Thury-várban (amelyre várják a sajtó képviselőit), az ünnepélyes rajtceremóniára pedig a Főtéren kerül sor 19.00 órai kezdettel. Szombaton és vasárnap a már említett, kihívást rejtő pályákon zajlik majd a küzdelem.
Bővebb információ: www.hungarianbaja.com