Quantcast
Channel: Magyar Terep-rallye
Viewing all articles
Browse latest Browse all 594

Hosszú szakasz, nagy forróság, elképesztő párharcok

$
0
0

Hosszú, forró, fárasztó, gyors, hepehupás, élvezetes! Csak egy tereprali-versenyző szótárában férnek meg egymás mellett jól a fenti jelzők, amikor egy pályáról van szó – a magyarázat pedig erre nem más, mint hogy ezek a fiúk és lányok szeretik a kihívásokat. A magyar tereprali világkupa-futam, a HunGarian Baja szervezői egy 208 kilométeres szelektív szakaszt jelöltek ki erre a napra a mezőny számára, amelynek tagjai kimerülten, de a jól végzett munka boldogságával érkeztek meg az esti szervizparkba, Várpalotára. 

Remek csatákat vívtak meg, állták a kihívásokat. 

Ez a szombati versenytáv egyébként még egy Dakar-szakasznak is a becsületére válna, főleg úgy, hogy ezernyi irányváltás nehezítette a pilóták és főleg a navigátorok dolgát a jól megszokott lőtéren és utóbb az erdei utakon is. 

A szombati első szakaszon az autós mezőnyben Orlando Terranova, a másodikon Martin Prokop volt a leggyorsabb – az összetettben az argentin áll az élen. Számára különösen fontos lenne, hogy megszerezze a győzelmet, hiszen az összetettben mindössze négy pont a hátránya az orosz Vlagyimir Vasziljevvel szemben, aki jelenleg a harmadik helyen áll. 

„Mindent egybevetve nehéz nap volt, jó néhány nagy feladattal találtuk szembe magunkat – mondta a Mini John Coopert irányító Terranova a célban. – Elég csak azt említeni, hogy leszakadt a hidraulikus emelőnk, úgyhogy egy defekt a verseny végét jelenthette volna számunkra. Nem volt könnyű ennek tudatában megtenni a második kétszáznyolc kilométert – a végére nagyon elfáradtam. De persze azért is, mert öt órát autóban tölteni ilyen melegben nagyon kimerítő. Maga a  pálya egyébként nagyon tetszik, még akkor is, ha nagyon nehéz, egyetlen pillanatra sem hagyhat ki az ember koncentrációja.”

A második helyen álló Martin Prokop hátránya mindössze 46 másodperc, ami azt jelenti, hogy bőven van esélye megszerezni a győzelmet, és ez is a célja. 

„Nem követtünk el hibát, a ritmusunk és az időeredményünk is jó, viszont ehhez nagyon észnél kellett lenni – mondta Prokop. – Mert felvettél egy jó tempót, de utána jött egy dobálós szakasz, ami kizökkentett – szóval folyamatosan alkalmazkodni kellett a változó körülményekhez és nem volt könnyű megválasztani a megfelelő sebességet. Trükkös szakasz volt, az autónk szerencsére jól működött. Új váltóval megyünk, új beállítással, és nagyon bevált. Tönkrement az autónkban a légkondi, úgyhogy sok energiát kivett belőlünk a hőség. A hátrányunk nem jelentős, megpróbáljuk megszerezni a győzelmet.”

A harmadik helyen álló Vlagyimir Vasziljevnek is ez volt az eredeti célja, ám a délelőtti defekt eléggé megnehezítette a dolgát. 

„A százhuszadik kilométernél bal hátsó defektet kaptunk, amit kicseréltünk a szakaszon, de közben Orli (Terranova) megelőzött – mondta Vasziljev. – Nem követtünk el hibákat, de nagyon melós elsőként rajtolni, mert sokszor nem látod magad előtt az utat, így történhetett az is, hogy egy kő kivágta a kerekünket. Fárasztó, hosszú szakasz volt, és nem tudom, hogy mi lesz a gumikkal, mert ugye a szabályok szerint csak nyolcat használhatunk, ám a pálya eszi az abroncsokat.”

Magyar szempontból, vagyis a hazai szurkolók számára nagyon jó hír, hogy a Lónyai Pál, Horn Albert kettős az előkelő negyedik helyet foglalja el, és feltett szándéka, hogy meg is tartja. 

„Nagyon jó a verseny, a rendező kitett magáért, régebbről ismert szakaszokat fűzött össze, ami által világszínvonalú lett a pálya – értékelt Lónyai. – Ugyanakkor nagyon nagy kihívást is jelent, mindenkinek lógott a nyelve a célban. Eddig sikerült beosztani az erőnket és az autónkat is, s reméljük, hogy ez így is marad. Kis hibák becsúsztak, de a negyedik hely nagyon nagy dolog, épp az imént ráztunk kezet rá a navigátorommal, hogy megpróbáljuk megtartani.”

Az esélyesek között volt a lengyel Jakub Przygonski is a másik Minivel, ám ő nem volt igazán szerencsés. Az első szakaszon tönkrement az autójában a fék, amit a szervizben megpróbáltak kicserélni, késtek is miatta, ám még így sem oldódott meg a gondjuk, fék nélkül pedig nagyon nehéz autózni – Przygonski estére alig érezte a lábát. 

A motoros mezőny számára ha lehet, talán még nehezebb volt a kihívás, hiszen a versenyzők szinte végig állnak a szakaszon, ráadásul később is rajtoltak, vagyis még nagyobb melegben. A második szakaszt a sötétedés miatt számukra le kellett rövidíteni, így a 138. kilométernél véget ért a pálya, ám ez is éppen elég volt, így is biztosan jól alszanak majd a fáradtságtól. 

A szakaszgyőzelmeken a lengyel Adam Tomicek osztozott a szlovák Stefan Svitkóval – az összetettben a lengyel vezet, igaz, előnye mindössze 34 másodperc, vagyis abszolút nem behozhatatlan. Ez jó hír a szurkolók számára, mert azt jelenti, hogy vasárnap is kiélezett küzdelemre van kilátás. 

„Nagyon jó kis szakasz volt az első, én viszonylag hátulról rajtoltam, úgyhogy az első száz kilométert porban tettem meg, bele is mentem egy gödörbe, ami nagyon megdobott – hatalmasat ugrattam – mesélte Tomicek a délelőtti történéseket. – Tíz kilométerrel a cél előtt azután elestem, mert gond volt a gumijaimmal, de végül is az is megoldódott. Nagyon meleg van, és hosszú a pálya, nagyon jó érzés, amikor a hőségben teljesített gyors szakasz után bemegyünk az erdőbe, az árnyékba.”

Stefan Svitko számára abszolút nem ismeretlen a közeg, hiszen jó néhányszor rajthoz állt már a HunGarian Baján, sőt, nyert is nálunk. „Nagyon gyors, köves szakasz, helyenként kicsit veszélyes is – nyilatkozta a szlovák motoros. – Ettől függetlenül én nagyon élveztem, kivéve, hogy tizenöt kilométerrel az első szakasz vége előtt utolértem egy SSV-t, és onnantól a porában motoroztam. A motor jó, én sem fáradtam el, úgyhogy a taktika a második szakaszra: teljes gázzal előre!”

Ezt be is váltotta, hiszen megnyerte a szakaszt, igaz, a vezetést nem tudta átvenni. A harmadik helyen Maciej Giemza áll, őt a világkupa-pontverseny jelenlegi éllovasa, a francia Benjamin Melot üldözi ádázul – ahhoz, hogy megfogja, majdnem két és fél percnyi hátrányt kellene ledolgoznia. Ez csak akkor lehetséges, ha a lengyel hibázik, vagy technikai gondja adódik. 

„Jó kis nap volt, bár az első szakaszon elkövettem egy hibát: láttam egy utat balra, és elmentem arra, ahelyett, hogy a helyes irányt követtem volna – mondta Benjamin Melot, aki mindkét szakaszon negyedikként ért célba. – Körülbelül negyven másodpercet veszítettem, ettől függetlenül nagyon élveztem ezt a gyors, helyenként hepehupás szakaszt, amely nagyon eszi a gumit, úgyhogy  észnél kell lenni. Megpróbálom Maciejt (Giemza) elkapni, de nem vállalok majd fölösleges kockázatot.”

No igen, aki az összetett győzelemre hajt a világkupán, annak mások a prioritásai, mint annak, aki „csak” meg akar nyerni egy versenyt… 

Folytatás vasárnap két 82 kilométeres szelektív szakasszal. 

HUNGARIAN BAJA, VK-FUTAM, VÁRPALOTA

Az állás 3 szelektív szakasz után. Autósok: 1. Orlando Terranova, Bernardo Graue (argentin, Mini John Cooper) 5:00:04, 2. Prokop, Tománek (cseh, Ford Raptor) 46 másodperc hátrány, 3. Vasziljev, Zsilcov (orosz, Toyota Hilux) 7:27 p h., 4. Lónyai Pál, Horn Albert (magyar, LPR Porsche Macan) 32:43 p h. Motorosok: 1. Adam Tomiczek (lengyel, Husqvarna) 4:15:27, 2. Svitko (szlovák, KTM) 34 mp h., 3. Giemza (lengyel, Husqvarna) 17:32 p h. 


Viewing all articles
Browse latest Browse all 594