Öt ország versenyzői vágnak neki október 4-6. között a Gyulán megrendezendő Közép-Európai Zóna Bajnokság (CEZ) és a Nyílt Magyar Terep-rallye Bajnokság következő viadalának
Jöhet a Dakar-menők, cseh, lengyel és magyar bajnokok csatája
A hétvégén – október 4-től 6-ig – elrajtol a Közép-Európai Zóna Bajnokság és a Nyílt Magyar Terep-rallye Bajnokság következő futama, a SKUBA Cross-Country. A versenynek idén is Gyula és környéke ad otthont. A majd ötven fős, rendkívül erős nemzetközi mezőny összesen nyolc szakaszt teljesít majd az autós, motoros, quados, kamionos és a side by side kategóriában.
Ugyan a rendkívül csapadékos időjárás miatt június elején le kellett fújni a Közép-Európai Zóna Bajnokság és a Nyílt Magyar Terep-rallye Bajnokság gyulai futamát, a szervezőknek hála, a most következő hétvégén nagyon komoly mezőny részvételével mégis megrendezésre kerül a SKUBA Cross-Country viadal. A verseny helyszíne sem változott, így Gyula és lakossága nagy szeretettel várja ismételten a terep-rallye szerelmeseit október 4-e és 6-a között. Külön jó hír, hogy a szervezőknek az előrejelzések szerint ezúttal nem fog az időjárás gondot okozni, így az öt országból érkező versenyzők – a magyarokon kívül rajthoz állnak csehek, szlovákok, lengyelek és hollandok is – minden bizonnyal rendkívül éles és izgalmas csatákat vívhatnak majd a szombati négy és a vasárnapi négy gyorsasági szakaszon. Összesen 560,4 kilométerttesznek meg a versenyzők.
„Eddig minden rendben van a verseny körül, minden a tervezett mederben halad. Nagy megkönnyebbülés, hogy sikerült egy olyan dátumot találni a versenynaptárban, ahova befért a júniusban elhalasztott bajnoki futam. Ráadásul ezúttal sehol nem rendeznek hasonló versenyt, így komoly mezőnyt gyűlt össze a hétvégi küzdelmekhez, hiszen több, Dakaron és az Africa Race-n is járt versenyzőn kívül három ország bajnokai is rajthoz állnak. Ismerve az indulókat, kategóriánként két-három olyan indulónk lesz, akik esélyesek a végső győzelemre” – árulta el Merkovics Viktor, a SKUBA Cross-Country főszervezője, aki egyébként maga is elindul a kamionosok mezőnyében.
Csak néhány név az indulók közül. A Dakaron és az európai terep-rallye versenyeken sokszor bizonyító autós cseh Miroslav Zapletal, a Dakaron már kétszer részt vevő motoros, Horváth Lajos, azaz Laller, az Africa Race-en bizonyított autós Varga Imre, vagy a nem kevés nemzetközi rutinnal rendelkező két cseh pilóta, mint Tomas Ourednicek vagy Zdenek Porizek és a magyar Lónyai Pál, akinek navigátora, Horn Albert szintén megjárta már a Dakart. De szintén ott lesz a rajtnál a motorosok 2018-as magyar bajnoka, Kárpáti Péter, míg az autósok között magyar bajnoki címet szerző Csató Attila ezúttal a side by side 2018-as magyar bajnokának, Kovács Györgynek diktálja az itinert, és vélhetően nagy csatát vívnak majd a lengyelek legjobbjaival, a Tomasz Bialkowski, Dariusz Baskiewicz duóval. Ráadásul az előzetes nevezés alapján hat hölgy is ott lesz az indulók között.
„Előzetes információink szerint rengeteg érdeklődőre számíthatunk, ennek megfelelően a biztonságos rendezés az egyik legfontosabb feladatunk. A nézők kiszolgálására nagy hangsúlyt fektetünk, így mindkét versenynapon az adott szakaszokon olyan nézői pontokat jelölünk ki, ahol testközelből követhetik majd az eseményeket, míg Gyulán belül a Vértanúk útján található szervizparkba ingyenes belépést biztosítunk, hogy testközelből nézhessék meg a versenygépeket, beszélgethessenek a versenyzőkkel” – állította Polgár László, a SKUBA Cross-Country szervezőbizottságának elnöke.
A terep-rallye szerelmesei a nézői pontokat, időtervet, nevezési listát és minden hasznos információt megtalálnak majd a www.terep-rallye.hu oldalon, a SKUBA Cross-Country hivatalos Facebook oldalán – https://www.facebook.com/sccgy/ –, és ugyanitt nyomon követhetik a verseny aktuális állását.