A jelenleg legjobb magyar tereprallye páros női navigátora szerint sokkal versenyzőbarátibb lett a sportág
Ebben a férfias sportágban mindig üde látvány egy hölgy megjelenése a versenyzők között. Molnár Gabriella ráadásul a hazai mezőny egyik legfelkészültebb navigátora, aki férje, Molnár Balázs oldalán a legjobb magyarként végzett az idei első magyar bajnoki és CEZ-futamon, a Riverside Baján. Kimondott célja, hogy egyszer megnyerjen egy versenyt a kategóriájában.
A tereprallye sosem tartozott a női sportok közé, mégis egyre több hölgy kap kedvet a sportághoz. Ki ezért, ki azért… Molnár Gabriella sem gondolta volna úgy 15 évvel ezelőtt, hogy egyszer majd a jobb egyben ülve diktálja majd az itinert egy száguldó side by side-ban.
„Férjhez mentem, és Balázs révén kerültem közel a tereprallye-hoz. Először csak elkísértem őt a versenyekre, aztán amikor a gyermekeink már nagyok lettek, akkor jött az ötlet, miért nem próbáljuk meg együtt, hiszen mi már félszavakból is megértjük egymást” – árulta el Gabriella.
A legelső közös körüket egy „ősrégi” itinerrel tették meg, amit később arra használták, hogy az alapdolgokat megtanulta belőle, fel tudott készülni a nagyobb feladatokra. Nem titkolja, az első pár alkalommal több volt a tájnézegetés, mint a navigálás, azonban ez mára teljesen megváltozott.
„A többiek sokat mosolyognak azon, hogy akárhányszor megyek végig egy szakaszon, szinte azt sem tudom, merre jártunk, ugyanis megállás nélkül az itinert és a méterszámlálót nézem, így ha véletlenül felnézek, számomra mindig új a táj” – mesélte a navigátor.
A bemutatkozásuk igencsak jóra sikeredett, hiszen a 2019-es Riverside Baján azonnal összetett harmadikok lettek, természetesen megfűszerezve ezt azzal, hogy ők lettek a magyarok közül a legjobbak. Sajnos tavaly az ismert egészségügyi okok miatt nem rendeztek versenyt Magyarországon, ám a motoros szakágvezető, Garamvölgyi Zoltán Terepsuli néven szervezett teszteket, ahol versenykörülmények között gyakorolhattak. Idén pedig megismételték a két évvel ezelőtti bravúrjukat: megint a legjobb magyar párosként zárták a szezonnyitó Riverside Baját.
„Már egyre nagyobb a rutinom nekem is, amihez például az említett Terepsuli nagyban hozzájárult. Úgy érzem, sokkal versenyzőbarátibb lett a sportág itthon, a szervezés is egyre jobb, látszik a közös akarat, az, hogy mindenki egy irányba szeretné húzni a szekeret” – jelentette ki Molnár Gabriella.
Idén valamennyi versenyen szeretnének rajthoz állni, így a jövő héten rendezendő Baja Satu Mare, közös magyar-román bajnoki viadalon is ott lesznek Szatmárnémetiben. Tavaly már megismerkedtek az itteni pályákkal, így nem lesz számukra ismeretlen a terep.
„Nem titkolt célunk Balázzsal, hogy egyszer megnyerjük valamelyik versenyen a saját kategóriánkat. Nem lennék szomorú, ha ez már most a jövő héten, a Baja Satu Mare viadalon összejönne, de a reális célunk itt a dobogós helyezés lehet” – tette hozzá a navigátor.