Quantcast
Channel: Magyar Terep-rallye
Viewing all articles
Browse latest Browse all 594

Két magyar versenyző is ott lesz a Rallye du Maroc-on

$
0
0

Október 6-11-ig a W2RC utolsó fordulóján és egyben a Dakar Rally előszobájaként számontartott versenyen, a Rallye du Maroc-on csapnak össze a tereprallye legjobbjai. Nem csak autós, de motoros kategóriában is szoríthatunk magyar versenyzőért: míg Lónyai Pál Challenger kategóriában az X-raid Yamahájával, addig Hodola Richárd FIM Rally3-ban egy KTM-mel áll rajhoz.

A W2RC 100. futamán 271 versenyző vág neki a sivatagnak és 1,512 kilométer szelektív szakasznak. A motoros és autós indulók fele-fele arányban oszlanak meg, melyből mindössze 4 a quados résztvevő. Mivel a 2025-ös Dakaron számukra már nem lesz lehetőség a versenyzésre, néhányan csoportot ugrottak, ahogy tette azt a kétszeres quados Dakar bajnok Alexandre Giroud is, a GRally OT3 Challenger autójára váltva.

A Dacia 3 legénységgel debütál Marokkóban: Cristina Gutiérrez, Sébastien Loeb és Nasser Al-Attiyah ülnek majd a volán mögött. Carlos Sainz az Audival megszerzett tavalyi Dakar győzelme után, idén az M-sport vadonatúj Ford Raptor T1+-os autójával indul, mellette pedig Mattias Ekström is ezt a prototípust vezeti majd. A Fordot idén Goodwoodban mutatták be, majd Nani Roma nálunk a HunGarian Baja-n tesztelte, versenykörülmények között először – ahol az első helyet is megszerezte.

Az X-raid csapata meglepő pilótabejelentéseket tett a múlt héten: Lónyai Pál mellett a csapatnál fog versenyezni Guerlain Chicherit és Alex Winocq, nem is akármivel, hanem az új Mini JCW Rally 3.0i-vel. A német istálló 2 X-raid MINI JCW Rally Plus-szal vág neki a versenynek, az egyiket a megszokott felállásban João Ferreira és Filipe Palmeiro, míg a másikat Guillaume De Mévius vezeti majd új navigátorával, Mathieu Baumellel az oldalán.
A Challenger kategóriában még utoljára Rokas Baciuska és Mitch Guthrie között várható szoros csata, hiszen az amerikai a Dakaron már a Ford csapatával, T1+-os autóval versenyzik. Eryk, Michal és Marek Goczał is visszatér a W2RC mezőnyébe, akik a 2024-es Dakar-kizárás óta nem indultak világbajnoki futamon.

Lónyai Pál 6. alkalommal tér vissza Marokkóba, Hodola Richárd pedig már negyedszer fog rajthoz állni a Rallye du Maroc-on. Tavaly kategória másodikként legjobb eredményét érte el, egy szakaszgyőzelmet is behúzva. Nem titok, hogy ez a kedvenc versenye, a folyamatos koncentráció, a nehéz pályák, a komoly fizikai megpróbáltatás teszi olyan különlegessé számára ezt a futamot. „Emlékszem az utolsó ellenőrző pontnál – tudtuk egymás eredményét – egy 5 és fél órás versenyen, 3-400 kilométer megtétele után kb. olyan fél perccel vezettem. Ilyenkor ez a különbség nagyjából semmi. Ezt kellett megőriznem az utolsó szakaszra, azonban a legkisebb hiba, egy kisebb eltévedés, vagy bármilyen malőr nem fél percet, hanem sokkal több időt vesz igénybe. De sikerült megtartanom a pozíciómat és ez lett a legjobb, a legemlékezetesebb pillanat eddigi versenyzői karrierem során. Amikor szakaszt tudsz nyerni egy ilyen komoly versenyen, annál nincsen jobb érzés.” – mesélte a 2023-as emlékeket Hodola Richárd.

A 2024-es Rallye du Maroc október 4-5-én Marrakeshben, az adminisztratív és technikai átvétellel veszi kezdetét, a 25 kilométeres prológ pedig a város falain kívül október 6-án reggel rajtol el – így még a reggeli 5 órás ima előtt motoroktól lesz hangos a környék. A további szakaszokat két tábor, Zagora és Mengoub-Bouârfa körül rendezik, a végső cél pedig az utóbbinál kap helyet. Az első két gyorsból nem hiányozhatnak az Erg Chegaga dűnéi sem, ahol a motoros és autós mezőny külön útvonalon halad majd, ezzel elkerülve az előzgetéseket és plusz nehézséget állítva az autósok elé, akik ez alkalommal nem tudnak majd a motorosok nyomaira támaszkodni. A kétkerekűekre is vár majd újdonság, hiszen először kötelezően elektronikus itinert használva kell versenyezniük. A 3. szakaszon a versenyzők a következő bivouac központ felé haladnak majd: 676 km megtétele után jutnak el a Rekkam-fennsík peremén elhelyezkedő táborba. A 4-5.szakaszon új, vadabb útvonalakat fedezhetnek fel a résztvevők, ahol a navigáció különösen fontos lesz. A Szaúdi Dakar stílusnak megfelelően, többször kevésbé pontos útvonalmeghatározásokkal fognak találkozni, melyek a 2025-ös Dakar Rally stílusához és terepéhez hasonló körülményeket rejtik magukban.

Menetrend:
Október 6: Prológ:
• Marrakesh (road section: 49 km / special: 25 km / total: 74 km)
Október 7: Stage 2
• Zagora–Zagora (road section: 228 km / special: 268 km / total: 496 km)
Október 8: Stage 2
• Zagora–Zagora (road section: 158 km / special: 317 km / total: 475 km)
Október 9: Stage 3
• Zagora–Mengoub-Bouârfa (road section: 358 km / special: 318 km / total: 676 km)
Október 10: Stage 4
• Mengoub-Bouârfa–Mengoub-Bouârfa (road section: 61 km / special: 312 km / total: 373 km)
Október 11: Stage 5
• Mengoub-Bouârfa–Mengoub-Bouârfa (road section: 102 km / special: 272 km / total: 374 km).

 

Szerző: Erős Réka
Fényképek: LP Racing, A.S.O, Rallye du Maroc


Viewing all articles
Browse latest Browse all 594