Hány évesen voltál először raliversenyen? (rally v terep????)
2 évesen, anyáék azt mondják, de gyakorlatilag az egész gyerekkorom az offroad és tereprallye versenyekről szólt, mindenhova követtük apát.
Hogy lett belőled versenyző?
8 éves korom óta terepjárót vezetek, már akkor nagyon megtetszett, mikor először a volán mögé ültetett apa, természetesen akkor még csak az ölében ültem, hiszen nem értem el a pedálokat, majd, amikor találkoztam Jutta Kleinschmidttel tudtam, hogy olyan akarok lenni, mint Ő.
Van hobbid, gyűjtesz valamit?
Hobbim az utazás, terepjáró túrák és vadászat.
Mit csinálsz, amikor nem versenyzel?
Sok időt töltök a kutyámmal, a barátaimmal, emellett pedig dolgozom és egyetemre járok.
Mit szeretsz a terepraliban a legjobban?
Az adrenalint, amit érzek, mikor visszaszámlál a sportbíró a szelektív szakasz előtt, az nagyon durva, majd azt, ami utána következik…az még jobb. Szeretek vezetni, a gyorsaságot és a terepet.
Mit nem szeretsz a terepraliban?
Mindent szeretek van, amit kevésbé, van, amit jobban.
Ki a kedvenc sportolód?
Nincs kedvenc, de Jutta Kleinschmidtre és apára nagyon felnézek.
Hogyan szoktál felkészülni a versenyekre?
Sokat vezetek terepen, de konkrétan még nem volt időm egyik verseny előtt sem tesztelni az autót, amivel indultam. Apa szerint rögtönözni is tudni kell.
Mennyire értesz az autóhoz, amivel versenyzel?
Nem nagyon.
Milyen a hétköznapi Murczin Vivien?
Szeretem a falvakat, én is egy kis faluban élek. Szeretek kint lenni a természetben, nagyon szeretem az esőt és a palacsintát.
Mi az eddigi legnagyobb sikered?
Megnyertem a 2016-os OB-t Challenge kategóriában.
Mik a céljaid a versenyzésben?
Még nagyon sok évig szeretnék terepralizni és ha ez összejön, akkor már el is értem a célom, de természetesen a szép eredményeknek is nagyon örülnék.
Ha változtathatnál magadon egy dolgot, mint versenyző, mi lenne az?
Lehetnék kicsit izmosabb és erősebb, de ezen dolgozom.
Mi a terved a következő évadra?
A terv az, hogy megpróbáljuk a TH kategóriát, aztán meglátjuk, hogyan sikerül.
Ugyanazzal az autóval látunk jövőre is, vagy van kilátásban váltás?
Másik autóval szeretnék indulni, ami már épülőben van.
Ha marad a régi autó, akkor milyen fejlesztéseket terveztek?
…..
Továbbra is a régi navigátoroddal láthatunk versenyezni?
Eddig apukám navigált nekem, ami nagyon jó volt, mert sokat segített mindenben és ez jól is jött a kezdetekben, de jövőre új navigátorral szeretnénk, hogy versenyezzek.
(Akinél állandóan változik) Ki fogja jövőre diktálni az itinert?
…….
Tervezed, hogy a magyar futamokom kívül, külföldön is megméretteted magad?
Én nagyon szeretném külföldön is kipróbálni magam, de ez még a jövő zenéje.