Quantcast
Channel: Magyar Terep-rallye
Viewing all articles
Browse latest Browse all 594

Verseny elött mondták

$
0
0

Lónyai Pál:
Nagyon régen ültünk utoljára az autóban. Elég későn készült el. Nem tudtunk vele menni, szinte semmit sem teszteltünk. Úgyhogy a verseny lesz a tesz. Nincsen túl sok induló és egy napos a verseny, ráadásul mi még nem s mentünk itt Bugacon. Izgatottan várjuk majd a fejleményeket.

Fazekas Károly:
Tegnap mentem, körülbelül 15 kilométert, ennyi volt a teszt. Nem mentünk semmit. Teljesen új navigátorom van, így még nagyobb lesz a kihívás, úgy gondolom.

Kaposi Bence:
Én vagyok az új navigátora most édesapámnak, ez lesz az első versenyem. Remélem, nem blokkolok le és minél többet tudok mondani! Még soha nem navigáltam, tesztünk sem volt, a szabályismereti vizsga is hátra van még. A cél, hogy végig tudjunk menni.

Jobbágy Ákos – Krajnyák Péter:
Rengeteg fejlesztést hajtottunk végre a gépjárművön, lemostuk, kitakarítottuk, a futóművét picit fejlesztettük, kapott egy modernebb lengéscsillapítót, de a legnagyobb siker, hogy Peti fogyott 10 kilót és én is majdnem, én 6-ot. Így súlycsökkentés lépett fel a gépjárműben így lóerőkben is gyarapodtunk, súly-lóerő arányaiban. 
A cél mindenek előtt célba érni és azt a lehető legjobb eredménnyel. Látjuk, azért TH-ban most vannak komoly ellenfelek és nem gondoljuk, hogy ez sétamenet lesz.


Viewing all articles
Browse latest Browse all 594